Körös-Völgyi Sokadalom

Lapszemle - Sok ezres sokadalom Gyulán

Kattintson galériánkért! Fotó: Imre György

Sok ezer látogató előtt rendezték meg az immáron tizenhetedik Körös-völgyi Sokadalom elnevezésű rendezvénysorozatot péntektől vasárnapig Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren. A programon ezúttal is a népművészet értékeit állították középpontba.

– Bevallom ehhez hasonló programmal eddig csak a budai várban találkoztunk – mondta lapunknak Pető András és felesége, Szilvia, akik a fővárosból érkeztek a fürdővárosba egy hétnapos nyaralásra. A huszonéves fiatal pár mindkét tagja korábban éveken keresztül néptáncolt, így – mint elárulták – különlegesen közel áll hozzájuk a népművészet.

– Reggeltől délutánig a Várfürdőben „hűsöltünk”, de a péntek és a szombat estét a vár előtt töltöttük. Nagyon tetszettek a néptáncos produkciók, arról nem beszélve, hogy a környezet ideális hátteret teremtett egy ilyen jellegű rendezvénynek – mesélték lapunknak. A házaspár egyébként nem először jár Gyulán, de a Körös-völgyi Sokadalom idején most először keresték fel a várost.

A teljes cikk elolvasható a BEOL.HU-n.

Békés Megyei Népművészeti Egyesület

Székhely:
5600 Békéscsaba, Luther u. 6.

Elérhetőségek:
5600 Békéscsaba Orosházi út 32.
Tel.: (66) 442-122, Tel.: (30) 2997-789
Fax: (66) 442-122, info@bmne.hu

Levelezési cím:
5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. sz.