Körös-Völgyi Sokadalom

BALASSI TÁNCEGYÜTTES MŰKÖDTETÉSÉRE ALAPÍTVÁNY

A Balassi Táncegyüttes Működtetésére Alapítvány (5600 Békéscsaba, Luther u 6. telefon/fax: +36-66-631367) azzal az elsődleges céllal jött létre, hogy a Balassi Táncegyüttes és utánpótlást nevelő, Hétpróbás Néptánciskolájának biztonságosabb működését segítse. Természetesen más hasonló fontosságú, az együttes munkájához kapcsolódó feladatra is vállalkozik.

  • Segíti a magyar néptánckultúra, ezen belül kiemelten a Dél-alföld folklórkincsének megőrzését, továbbéltetését, amelyben a Békéscsabán élő, néptáncot kedvelő fiatalok közreműködésére számít.
  • Rendezője az országos szólótáncfesztiváloknak, gyermektáncfesztiváloknak
  • Társrendezője a Körös-völgyi Sokadalomnak
  • Támogatja a családi táncházakat, hogy még szélesebb körben sikerüljön megismertetni néphagyományunkat és ezzel tartalmas szórakozást biztosítani az érdeklődőknek.
  • Rendszeres folklórelőadások, bemutatók, rendhagyó néprajzi órák rendezése.

Megalakulása óta a pályázati lehetőségeket kihasználva valamint a különböző adományok befogadásával, eredményesen működik. Ennek köszönhetően jelentősen bővülhetett az együttes ruhatára, sok nemzetközi és hazai bemutatóra, versenyre jutottak el a csoportjaink, magas színvonalon valósíthattunk meg rendezvényeinket.

A alapítvány által szervezett, támogatott programok:

  • Rendszeres folklórelőadások, bemutatók Békés megye és Magyarország területén.
  • Békés megyei néptánc hagyományok továbbéltetése családi táncházakban.
  • Rendhagyó néprajzi órák tartása Sokszínű hagyományaink címmel Békés megye településein.
  • Országos Aranysarkantyús és Aranygyöngyös Országos Szólótáncfesztivál
  • Országos Gyermektánc Fesztivál
  • Körös-völgyi Sokadalom

Körös-völgyi Sokadalom:

A Balassi Táncegyüttes Működtetésére Alapítvány a hozzá tartozó szakmai műhelyek – Balassi Táncegyüttes, Hétpróbás Néptánciskola, Őszülő Halánték Szenior Táncegyüttes – és szakemberek közreműködésével segíti a fesztivál tevékenységét.

  • Szakembereink a programok rendezésében, lebonyolításában tevékenykednek
  • Együtteseink részvételükkel, szereplésükkel támogatják a rendezvény sikerességét.
  • Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel együttműködve, a Körös-völgyi Sokadalom keretén belül rendezzük meg az Országos Gyermektánc Fesztivált.A gyermekcsoportok „tágasságot nekünk is…”, nézőket is bevonó közös tánccal közreműködnek a megnyitó ünnepségen, amely fontos látványossága a fesztiválnak.
  • Pénteken este a vár előtti nagyszínpadon gálaműsort szervezünk, ahol minden csoport szakmai zsűri által javasolt koreográfiákkal mutatkozik be. Az előadás reprezentatív képet ad a magyar gyermektánc-együttesekről, azok munkájáról. A közönség megismerheti a legújabb koreográfiákat, amelyek a gyermekegyüttesekben folyó igényes, színvonalas szakmai munkát tükrözi.A színpadi műsor nem csak a közönség számára nyújthat felejthetetlen pillanatokat, hanem a résztvevő gyermekek számára is életre szóló élményt adhat a középkori téglavár adta hangulatos környezet és a társaik által bemutatott produkciók.
  • Az estét betöltő gyermek néptáncműsort követően táncházba invitáljuk a fesztivál résztvevőit és a közönséget.
  • Fontosnak tartjuk, hogy a néptánc mellett a népi gyermekjátékok, népi sportjátékok ismertté váljanak. Úgy gondoljuk, hogy a fesztivál résztvevői a leghitelesebben tudják bemutatni a nagyközönség számára, hogy milyen játékokat játszottak szüleink, dédszüleink.

Alapítványunk 10-12 együttes, mintegy 400 táncosának fellépésével, közreműködésével igyekszik részese lenni ennek a kiemelkedő rendezvénynek.

Békés Megyei Népművészeti Egyesület

Székhely:
5600 Békéscsaba, Luther u. 6.

Elérhetőségek:
5600 Békéscsaba Orosházi út 32.
Tel.: (66) 442-122, Tel.: (30) 2997-789
Fax: (66) 442-122, info@bmne.hu

Levelezési cím:
5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. sz.