Körös-Völgyi Sokadalom

ERKEL FERENC KULTURÁLIS KÖZPONT ÉS MÚZEUMOK NONPROFIT KFT.

(5700 Gyula, Béke sgt. 35., Tel: 66/463-544, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )

Gyulán a kulturális élet egyik központja az Erkel Ferenc általános Művelődési Központ, amely 1975. november 6-a óta működik, 2008. évtől Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. formában.

A gyulai lakosság jelentős hányadának, a város vonzáskörzetében élőknek a köznyelvben továbbra is Művelődési Központ néven nevezett szolgáltató az az elérhető közművelődési színtér, ahol a mindennapok kulturális, művészeti, szabadidős és közösségi igényeinek szükségleteihez a feltételek adottak, s ahol művelődéshez, tanuláshoz, szórakozáshoz, rekreációhoz való jogát gyakorolhatja. Lehetőség nyílik a közösségi művelődés kihasználására és az alkotókészség kibontakoztatására. Ennek megfelelően a kulturális szolgáltatásokat a város valamennyi korosztálya és rétege igénybe veszi. A látogatók száma meghaladja az évi 300.000 főt, ez a magas látogatottsági szám abból is adódik, hogy Gyula város jelentős vonzáskörzettel és idegenforgalmi vonzerővel rendelkezik. 

Békés Megyei Népművészeti Egyesület

Székhely:
5600 Békéscsaba, Luther u. 6.

Elérhetőségek:
5600 Békéscsaba Orosházi út 32.
Tel.: (66) 442-122, Tel.: (30) 2997-789
Fax: (66) 442-122, info@bmne.hu

Levelezési cím:
5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. sz.